közel 20 év szünet után visszatért 2018-ban a 90’s évek legendás magyar disco-dance csapata a Digital Scream !

Cikk a Lokál magazinban (klikk ide)

 

A csapat érdemeit nem kell bemutatni hiszen azon kívül hogy 1992 és 1996 között kiérdemelték a legtöbb fellépést elérő zenekar címét, minden albumuk aranylemez lett, állandó szereplői voltak (néha egyszerre 2 albummal is) a Mahasz Top 40 Album eladási listának, sőt volt rá példa hogy a 3. helyen előzték be Zámbó Jimmy-t , de elsőként használtak hazánkban olyan hangszereket samplereket ami 2018-ra már alapkövetelmény lett a zeneiparban.Szintén ők vállalták fel először hogy feldolgozásokat csinálnak ami addig nem volt trend,manapság pedig tudjuk szinte már kötelező elem.

A tagok az eltelt években sem tétlenkedtek, a háttérben produceri tevékenységet folytattak,melyből külön kiemelhető a frontember DJ Yano, aki Yan De Mol művésznéven saját felvételeket is készített a nyugati lemezpiacra, producerkedett és remixelt, hihetetlen népszerűségre tett szert a Szulejmán TV sorozat betétdalának táncolható verziójával világszerte ahol vetítik a sorozatot .

Partnerei között említhető C.C.Catch, akinek I can loose my heart című dalára készített remixe a Youtube-on már 5 millió feletti megtekintésnél jár.

Ha lehet azt mondani emelt a téten és a tavalyi évben részt vett a Thomas Anders (Modern Talking) általt meghirdetett nemzetközi remix versenyen melyet a barátjával (Follow The Sunlight) közösen készített dallal meg is nyertek, nagy nevű producereket és együtteseket megelőzve.

A 2015-ben a Digital Scream – Gold című válogatáslemezük megjelenésének kedvező eladásai és fogadtatása után jelenleg a 2018 őszén megjelenő albumukon dolgoznak de most 2018 júniusban megjelentették a beharangozó kislemezt (maxi single) mely egy 1977’s Corvina dal az Álmaidban visszatérek korszerűen hangszerelt feldolgozása, ami a szerzők Szigeti Ferenc és Soltész Rezső engedélyét és  tetszését is elnyerte valamint a megjelenés hetében a hivatalos Mahasz kislemez listán a 14. helyen nyitott !!!

Újra járják az ország szórakozóhelyeit, telt házas rendezvényeken vesznek részt, frissített repertoárral amelyben a régi slágereik hallhatóak updatelt verziókban és a régi hagyományt követve ma is feltűnő a csapat megjelenése a fellépéseken.

Mindazoknak ajánlom akik Retro vagy Magyar  Partyt szerveznek, falunapokra és egyéb rendezvényekre. Nagyobb eseményeknél van lehetőség plusz táncosok vagy zenészek, szintetizátor és elektromos dob bővítésére.   A csapattal a fellépés után mindig mód van autogramm osztásra és közös fényképezkedésre.